Kovács Norbert
Bejegyzések (6)    Bakancslista (5)
Az Eilean Donan Castle Skócia legtöbbet fotózott vára. Ez néz vissza ránk, szinte az összes Skóciával kapcsolatos útikönyv borítójáról, a képeslapokról és nincs olyan dokumentumfilm, amiben ne beszélnének érdekes történetéről. Ezt a várat már az is látta, aki nem is tud róla. De hatalmas hírneve senkit ne tartson vissza attól, hogy lehetőség esetén felkeresse. Az Eilean Donan-i vár a Dornie település közelében, Fort William és Inverness között bújik meg az A 87-es autóút mellett. Ott ahol a gyönyörű környezet már majdnem giccsbe fordul – az aprócska sziget három loch, azaz tengeröböl találkozásánál emelkedik ki a vízből, hát mögött pedig az Isle of Kye fenséges hegyvonulatai tornyosulnak. Az aprócska szigeten található kastélyt II. Sándor uralkodása alatt, 1214-ben kezdték építeni. Nevét pedig magáról a szigetről kapta, mivel az Eilean Donan nem jelent mást, mint „Island of Donan”, azaz Donan szigete. Donnán of Eigg püspök, egy ír szent volt, aki egészen 617-ben bekövetkezett mártírhaláláig élt a szigeten. A püspök tiszteletére több templomot is állítottak a vidéken, de a legendákban emlegetett, általa a szigeten épített kápolnára sosem találtak bizonyítékot. Viszont sok feljegyzés maradt fenn a 13. század közepétől már felépített várról, már csak azért is, mert ettől kezdve évszázadokig őrizte Kintail vidékét a vikingek ellen, akik elfoglalták és vezették Skócia északi területeit és a nyugati szigeteket egészen 800-tól 1266-ig. Eilean Donan a tökéletes védvonal volt. Igaz, hogy legalább négyszer átépítették a történelem alakulása alatt, de 1719-ig büszkén végezte a dolgát, mint védvár. A legnagyobb kiterjedésű, nagy valószínűséggel a középkorban volt, amikor tornyokat kapott és egy olyan falrendszert, ami szinte az egész szigetet elfoglalta. A 14. század vége felé majdnem a felére csökkent a mérete, az okok nem teljesen világosak ma sem, de a történészek azt feltételezik, hogy megfogyatkoztak a várvédők, így a nagyobb területet már nem tudták védeni. A 16. században még a keleti falhoz építettek egy oromfalat, ami az újonnan bemutatott ágyúk tüzelési platformjaként szolgált. A jakobiták felkelése idején azonban szinte teljesen lerombolódott a vár, és 200 éven keresztül nem nyúlt hozzá senki, sebzetten és elhagyatottan romokban állt. Egészen addig, míg John MacRae-Gilstrap alezredes meg nem vette a szigetet 1911-ben és el nem indította a kastély újjáépítését. Húsz évnyi megfeszített munka után az Eilean Donan-i vár 1932-ben újra megnyitott és ugyan olyan gyönyörű volt, mint a kezdetekkor. A család a felújításokra majd negyedmillió fontot költött. A tulajdonjog megvétele óta 4 generációja nőtt itt fel a MacRae családnak, akik a mai napig várkapitányi posztot viselnek. Nekik köszönhetően a vár nem csak kívülről de belülről is csodaszép. Chippendale és Sheraton bútorok, korhű címerek, festmények és faliszőnyegek. A polcokon ott sorakoznak az 1719-ben betalált ágyúgolyók, az asztalokon kecses teáskészletek, a vitrinekből öreg pisztolyok és skót katonai tőrök figyelnek. A lenyűgöző bankett teremben esküvőket rendeznek. Így válik valami velejéig ősi egészen modernné, miközben tiszteletben tartja a múltját.
16 megtekintés